Dr. Kalmár Lajos

Pályafutásom alatt mindig elsődleges szempont volt pácienseimmel a jó kommunikáció kialakítása és a szorongásuk feloldása. Munkám során fontosnak tartom a pontos felvilágosítást a kezelés teljes folyamatáról és tudatosítani a féléves kontrollok szerepét fogaink épségének megóvása érdekében.

kalmardr articleÉletút:

1978-tól A Péterfy Sándor K.R.I. XVI. kerületi rendelőjében dolgoztam. Az esztétikai fogászat keretein belül az elsők közt kezdtem a fényre kötő tömésekkel dolgozni. A fémmentes porcelán koronák, héjak, inlay-k készítésében nagyfokú gyakorlatra tettem szert. 1989-től a Budapesti Közlekedési Vállalatnál működtem közre, majd a 90-es évek elejétől magán fogászatot alapítottam. Az Államigazgatási szakvizsga megszerzése után tisztiorvosként tevékenykedtem.
Az 1994-ben tett implantológiai kurzus, illetve vizsga óta beültetésekkel, csontpótlásokkal foglalkozom.

8 éve a Villányi Dent Fogászati Központ orvos igazgatója vagyok. Szakmai tapasztalatomnak köszönhetően kitűnően kezelem pácienseim szorongásait.

Szabadidőmben szívesen teniszezem, síelek és kertészkedem. Nagy komoly zenei rajongóként tekintek magamra és élvezem az operai és színházi előadásokat látogatni.

Szakterületem:

Implantátumok beültetése, esztétikai fogászat, fémmentes fogpótlások

Diploma és szakvizsga:

Fogszakorvosi diplomámat 1978-ban szereztem a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen. Szakvizsgáim: fog és szájbetegségek, fogszabályozás, konzerváló fogászat és fogpótlástan.

 

 
 

IMPLANTÁTUM

Az implantátumok mind az egyes fogak, mind a nagyobb foghiányok ellátásánál biztos pilléreket alkotnak, melyeken koronák és hidak biztonsággal és szilárdan elhelyezhetők.

 
 

FOGSZABÁLYOZÁS

Fogszabályozáskor a fogak vagy a fogívek rendellenes fejlődése esetén alkalmazunk kivehető illetve rögzített készülékeket

 

SZÁJSEBÉSZET

Szájsebész szakorvosunk ambuláns ellátásban, fájdalommentesen végez el különböző szájsebészeti beavatkozásokat.

 
 

ESZTÉTIKA

Egészséges fogazat, természetes mosoly. Ezek eléréséhez számos megoldást kínálunk,