Fogszuvasodás

A fogszuvasodás (Caries dentinum) a fog keményszöveteinek a megbetegedése, mely a szervetlen anyag savak által történő kioldódásával, majd a szervetlen anyag szétesésével jár.

Elterjedése a történelem folyamán egyre fokozódott. Csontvázleletek alapján megállapították, hogy már a neolitikumban jelen volt. Rohamos terjedése az utóbbi két évszázadban figyelhető meg, az ipari fejlődéssel párhuzamosan. Ma már az emberiség 90-100%-a szenved ebben a krónikus megbetegedésben.

Annak ellenére, hogy nagyon sok kóroktani hipotézis létezik, a mai napig sem teljesen tisztázott a fogszuvasodás keletkezése. A modern felfogás szerint több tényező együttes hatására alakul ki. A négy fő etiológiai tényező a szervezet (elsősorban a fogfelszín), a baktériumok, a táplálék és az idő. Így a szuvasodás általában a nehezen tisztítható felszíneken kezdődik, úgy hogy miközben a baktériumok a dentális plakk felszínén lévő szénhidrátokból táplálkoznak melléktermékként savat termelnek. Ez demineralizálja a zománc szerves alkotóelemeit. Később, ha nem történik meg a remineralizáció a nyálból, vagy ha többször történik meg a cariogén támadás, a szerves állomány is tönkremegy. Először egy fehér folt jelenik meg a zománc felszínén, majd üreg képződik. Ha nem avatkoznak közbe a folyamat tovább terjed egészen a fogbélig, ahol gyulladást vált ki, és erős fájdalmakkal jár.

Újabban egyre gyakoribb a gyökércaries, melynek kialakulásához az íny visszahúzódása teremti meg a kedvező feltételeket. Lefolyása gyorsabb, mivel a cement kevésbé ellenálló, mint a zománc. A fogszuvasodást kezdeti fázisában üregalakítás nélkül lehet kezelni, különböző remineralizációs technikákkal.

Később, attól függően, hogy mennyi fogszövet ment tönkre, különböző módon lehet helyreállítani a fog funkcióját és morfológiáját: tömés, betét (inlay), korona, gyökércsapos fogmű készítésével. Végsõ esetben a fog eltávolítása is szükségessé válhat. A fogszuvasodás következtében a fog körül súlyos gyulladások, gennyedések, vagy akár a szervezet bakteriális inváziója is kialakulhat. 

Itt is érvényes az a felfogás, hogy a megelőzés a legfontosabb, vagyis a szájápolás a legfontosabb, és ezzel tudunk a legtöbbet tenni a fogaink, valamint a fogágyunk egészségéért. 
          E mellett a félévenkénti fogorvosi szűrés elengedhetettlen 

            

 
 

IMPLANTÁTUM

Az implantátumok mind az egyes fogak, mind a nagyobb foghiányok ellátásánál biztos pilléreket alkotnak, melyeken koronák és hidak biztonsággal és szilárdan elhelyezhetők.

 
 

FOGSZABÁLYOZÁS

Fogszabályozáskor a fogak vagy a fogívek rendellenes fejlődése esetén alkalmazunk kivehető illetve rögzített készülékeket

 

SZÁJSEBÉSZET

Szájsebész szakorvosunk ambuláns ellátásban, fájdalommentesen végez el különböző szájsebészeti beavatkozásokat.

 
 

ESZTÉTIKA

Egészséges fogazat, természetes mosoly. Ezek eléréséhez számos megoldást kínálunk,